Hírek
2019. Január 09. 08:52, szerda |
Életmód
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
25 év alatt 27 százalékkal csökkent a rákbetegség miatti halálozás aránya
Az Amerikai Rák Társaság kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint 25 év alatt 27 százalékkal csökkent a rákbetegség miatti halálozások aránya az Egyesült Államokban.
Az amerikai médiumok áttörésnek nevezték a jelentésben publikált eredményeket. A kormányzati testület felmérése az 1991 és 2016 közötti időszakra vonatkozik, és a csökkenés konkrétan azt jelenti, hogy ebben az időszakban 2,6 millióval kevesebb amerikai hunyt el rákbetegség következtében.
A szakemberek szerint a látványosnak mondott javulásnak alapvetően három magyarázata van: a hosszú éveken keresztül tartó erőfeszítések sora a dohányzás visszaszorítására, a szűrővizsgálatok és ezzel a betegség korai felfedezésének egyre elterjedtebb gyakorlata és az új gyógymódok.
"Ez tényleg jó hír, és kicsit meg is lepett bennünket" - nyilatkozta a CNN hírtelevíziónak Rebecca Siegel, az Amerikai Rák Társaság stratégiai igazgatója és a jelentés egyik összeállítója.
A The Wall Street Journal Noel Weisst, a Washington Egyetem professzorát szólaltatta meg. Ő szintén "jó hírnek" nevezte a jelentést, de hozzátette: az orvostudománynak még hosszú utat kell megtennie, mert a rákbetegség változatlanul az egyik leggyakoribb halálok az Egyesült Államokban.
A folyamatos csökkenés ellenére a jelentést összeállító szakemberek azt prognosztizálják, hogy 2019-ben az Egyesült Államokban várhatóan 1,76 millió új pacienst diagnosztizálnak majd rákbetegséggel, és mintegy 607 ezer betegnek nem sikerül majd sikerrel megküzdenie a kórral. A férfiak leggyakrabban a tüdőrákkal, a prosztata- és béldaganatokkal vívott küzdelmet veszítik el, a nőknél pedig a tüdő-, a mell-, és a bélrákos megbetegedések válnak végzetessé.
A férfiak esetében 34 százalékos, a nőknél pedig 24 százalékos volt a halálozási arány csökkenése. Az onkológusok szerint ez egyértelműen jelzi a dohányzás visszaszorulását, hiszen a férfiak körében pusztított nagyobb mértékben a nikotin. Ugyanakkor növekedett a mellrákos és a májdaganatos megbetegedések aránya. Ez utóbbit az orvosok kapcsolatba hozzák a nagy súlytöbblettel is, mivel az elhízás szerkezeti változásokat idézhet elő a májban. A jelentést közzétevő kutatók szerint a májrákos megbetegedések 71 százaléka megelőzhető lenne életmód-változtatásokkal.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:54, vasárnap | Életmód
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben szombaton
2024. December 20. 07:48, péntek | Életmód
Paloznaki Jazzpiknik: Zaz és a Kennedy Administration is fellép 2025-ben
A dzsessz és a soul francia királynője, Zaz, valamint a brooiklyni székhelyű zenei projekt, a Kennedy Administration is koncertet ad a jövő évi Paloznaki jazzpikniken - jelentették be csütörtökön a szervezők.
2024. December 19. 08:03, csütörtök | Életmód
A két ünnep között is nyitva tartanak az áldozatsegítő központok
A két ünnep között is nyitva tartanak az áldozatsegítő központok országszerte, vagyis az állam segít mindenkinek, aki bajba kerül -
2024. December 19. 08:01, csütörtök | Életmód
Karácsonykor ismét mozikban a Hugó, a víziló! című klasszikus rajzfilm
December 26-ától újra látható lesz a magyarországi mozikban a Hugó, a víziló című rajzfilm, amely jövőre lesz 50 éves – tájékoztatta az MTI-t a filmet bemutató Pannónia Entertainment.