Hírek
2017. Május 18. 14:13, csütörtök |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Balesetet okozott, majd elhajtott
A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították a gépkocsi vezetőjét, egy 29 éves szekszárdi férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki.
A Dombóvári Rendőrkapitányság eljárást folytatott segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint közúti baleset gondatlan okozása vétség gyanúja miatt.
Dombóvár egyik kereszteződésében 2016. november 17-én 15 óra 9 perckor egy személygépkocsi nem adott elsőbbséget egy robogósnak, ezért összeütköztek. A személygépkocsi vezetője a helyszínről megállás nélkül elhajtott. A robogó vezetője egy 50 éves helyi nő súlyosan megsérült, a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították a gépkocsi vezetőjét, egy 29 éves szekszárdi férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A férfi a bűncselekményt beismerte. Gyanúsítottként hallgatták ki a balesetkor a járműben utasként helyet foglaló 28 éves szekszárdi férfit is, mert a segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésével ő is megalapozottan gyanúsítható. Mindketten szabadlábon védekezhetnek.
A dombóvári rendőrök a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek a napokban átadták.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 08. 13:10, szerda | Helyi
Dombóvári helyi elismerések adományozásához várják a felterjesztéseket
A felterjesztések alapján az elismerések adományozásáról februárban fog dönteni a képviselő-testület, az átadásra a várossá avatás napjának alkalmából megtartásra kerülő ünnepi gálaműsoron kerül sor.
2025. Január 07. 08:19, kedd | Helyi
Kisfiú 2025 első dombóvári kispolgára
Gergő január 5-én 12 óra 4 perckor született, anyukájával együtt jól vannak.
2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi
131 autóbuszt vásárol a MÁV
Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2025. Január 03. 11:03, péntek | Helyi
Változik a zöldhulladék-szállítás Dombóváron
Dombóvár településen a zöldhulladék elszállítására a korábbi gyakorlattól eltérően 2025. januártól kéthetente kerül sor.