Hírek
2024. Augusztus 31. 08:47, szombat |
Életmód
Forrás: MTI
Balla Eszter kapta idén a Kaszás Attila-díjat
Balla Eszter, a 6SZÍN társulat jelöltje kapta idén a Kaszás Attila-díjat, amelyet pénteken a Szegedi Nemzeti Színházban vett át.
A Kaszás Attila-díj a magyar nyelven játszó színművészek számára az egyik legfontosabb elismerés, a jelöltek ugyanis három szinten - a saját társulatukban, a szakmán belül és a közönség előtt - is megméretik magukat. A díjra idén három színésznőt, Balla Eszter mellett Ecsedi Erzsébetet és Tóth Ildikót jelölték.
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a díjátadó gálán azt mondta, az esemény alkalmat ad arra is, hogy "tisztelegjünk egy olyan művész előtt, aki örök nyomot, lenyomatot hagyott minden magyar életében, minden magyar szívében, lelkében."
Hozzátette, Kaszás Attila megértette mindenkivel, hogy a színház különleges hely, ahol a valóság és a képzelet találkozik.
A róla elnevezett elismerés olyan művészeknek jár, akik nemcsak a színpadon, hanem a színházi közösségen belül is példamutatók, és ez a díj nemcsak egyéni teljesítmények elismerése, hanem üzenet is: a színház értékadó közösségi művészeti forma, ahol az együttműködés, a tisztelet és az alázat a siker alapja - hangsúlyozta a miniszter.
Hankó Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy kultúránk egyik alappillére a színház, hiszen "színjátszás nélkül nem beszélhetünk magyar kultúráról, kultúra nélkül pedig nem beszélhetünk magyarságról, hitről, értékről, nemzeti identitásról".
Ahhoz, hogy büszke nemzetként több mint ezer éve meg tudjunk maradni itt magyarnak a Kárpát-medencében, nemcsak híres kardokra, hitre és kitartásra volt szükség, hanem "arra a kovászra is, amely eggyé forrasztotta az itt élőket, és amely most is láthatatlan módon kapcsolja össze a magyarokat, bárhol is éljenek a nagyvilágban" - tette hozzá.
Azt mondta, az idei Kaszás Attila-díj jelöltjei mindannyian olyan művészek, akik mélyen elkötelezettek a színház iránt, és akik a mindennapjaikban is hozzájárulnak a közösség építéséhez és gazdagításához. Kiemelte: "ők azok, akik a bennük lévő tűzzel, jéggel, tapasztalattal, hittel, szívvel és értékformáló bölcsességgel inspirálják mind a közönséget, mind pedig kollégáikat".
A díj minden évben egy kisplasztika, amelyet Kaszás Attila ihletett. Az alkotás Paulikovics Iván szobrászművész munkája. Az elismerés anyagi megbecsüléssel is jár, mind a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), mind pedig a díj meghirdetését támogató Raiffeisen Bank jelentős pénzjutalomban részesíti a díjazottat.
A 2008-ban alapított díj a KIM, a Hegyvidéki Önkormányzat, a Magyar Teátrumi Társaság, a Mozaik Művészegyesület, a MASZK Színészegyesület, a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) és a Raiffeisen Bank összefogásával valósul meg.
Az elismerést a korábbi években Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán, Krisztik Csaba, Nagy Csongor Zsolt, Orosz Ákos, Földes Tamás, Rusznák András, Harsányi Attila és Csankó Zoltán vehette át.
Balla Eszter a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után játszott a Nemzeti Színházban, a kaposvári Csiky Gergely Színházban, az Új Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban, állandó tagja volt a budapesti Madách Színháznak és a Déryné Vándorszíntársulatnak. Számos filmszerepben is látható volt, többek közt a Moszkva tér című alkotásban és a Kontrollban. Jelenleg a Centrál Színház társulatának tagja.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 07:48, péntek | Életmód
Paloznaki Jazzpiknik: Zaz és a Kennedy Administration is fellép 2025-ben
A dzsessz és a soul francia királynője, Zaz, valamint a brooiklyni székhelyű zenei projekt, a Kennedy Administration is koncertet ad a jövő évi Paloznaki jazzpikniken - jelentették be csütörtökön a szervezők.
2024. December 19. 08:03, csütörtök | Életmód
A két ünnep között is nyitva tartanak az áldozatsegítő központok
A két ünnep között is nyitva tartanak az áldozatsegítő központok országszerte, vagyis az állam segít mindenkinek, aki bajba kerül -
2024. December 19. 08:01, csütörtök | Életmód
Karácsonykor ismét mozikban a Hugó, a víziló! című klasszikus rajzfilm
December 26-ától újra látható lesz a magyarországi mozikban a Hugó, a víziló című rajzfilm, amely jövőre lesz 50 éves – tájékoztatta az MTI-t a filmet bemutató Pannónia Entertainment.
2024. December 18. 08:06, szerda | Életmód
Kilenc tonna adományt gyűjtöttek a budapesti rendőrök
Több mint kilenc tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak a fővárosi rendőrök - közölték a police.hu-n kedden.