Hírek
2023. Június 05. 11:02, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Egyre népszerűbbek a nyári táborok
Újabb rekordlétszámot hoz az idei vakáció a táborozók számában, 230 ezer gyerek nyaral táborokban a nyár folyamán. Legtöbben közülük sport- és angoltáborban vesznek részt, míg a harmadik legnépszerűbb témát a katonai és honvédelmi táborok adják- tudatta sajtóközleményében az MTI-vel a Taborfigyelo.hu.
Mint írták, a gyerekek több mint fele napközis táborban vakációzik. A táborok költségét egyre többen fizetik SZÉP kártyával.
A 15 százalékos áremelés ellenére nem lankad a táborozási kedv - tették hozzá. Kiemelték, az áremelkedés oka a táboroztatók költségeinek növekedése, illetve a bérleti díjak és a különböző belépők drágulása, de a legfőbb tétel a gyermekétkeztetés árának változása.
Ennek hatására egy napközis tábor átlagára idén 45 ezer forint, míg az ottalvós táborok egy turnusáért átlagosan 70 ezer forintot kell fizetnie a családoknak- írták.
A kínálat nagyon széles, több mint ezer táborturnus foglalható még, bár a legtöbb táborban már nagyon kevés hely van - figyelmeztetett Tóth Béla, a Táborfigyelő portál vezetője.
A közlemény szerint, a koronavírus által érintett két évet leszámítva folyamatosan növekszik a legalább egy hetet táborozó gyerekek száma. A 2022-es nyári rekord már meg is dőlt, idén ugyanis 230 ezren vesznek részt gyermektáborokban. Megyei eloszlás alapján, a legtöbb gyermek Pest, Veszprém és Somogy vármegyében táborozik.
Fotó: Erzsébet táborok
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:51, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor szerint Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
2024. December 22. 08:47, vasárnap | Belföld
A TEK egységei jelen vannak a karácsonyi vásárokban
A Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei jelen vannak a vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárokon, így a Szent István-bazilika és a Vörösmarty tér környékén is - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld
637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.
2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld
Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását
Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.