A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár rendezésében és a Budapesti Honismereti Társaság közreműködésével megvalósult rendezvény harmincfős érdeklődő közönségét és a szakmabelieket Farkas Ferenc, a FSzEK régióigazgatója köszöntötte a Fábián Edit vezette Belvárosi Fiókkönyvtár munkatársai nevében is. A házigazda elmondta, hogy különös jelentősége van a kötet itteni bemutatójának, hisz’ 1927 és 1951 között a közeli Parlament előtti tér északi részén állott Horvay egyik emblematikus alkotása, illetve ez évben az Országos Könyvtári Napok mottója: „Könyvtárak összefogása a tudásért – Beszéljünk egymással, tanuljunk egymástól”. Nos, a bő két órásra sikeredett bemutató és a Horvay-kutatók baráti találkozója után bizton állíthatjuk, hogy a szlogen ez alkalommal is bevált!

Elsőként a kötet társzerkesztője és egyik szerzője, dr. Kriston Vízi József állt a közönség elé és a projektor mellé, amelyen Tilinger Sándor dombóvári fotográfus kötet-képei pörögtek. A dél-dunántúli muzeológus elmondta: Dombóvár polgárai 1959-től őrzik a csaknem enyészetté vált ún. „Kossuth-szoborcsoportot”, amely mára már a nyugat-tolnai kisváros egyik kulturális és természeti névjegye (a Szigeterdő flórája-faunája révén). Sosem feledhető az a munka, amellyel egyes személyek (pl. Antal István, volt tanácselnök s társai), majd az 1990-es évek közepétől a város testületeinek megbízásából és támogatásával végülis a Dombóvári Városszépítők vették örökség-védelmükbe az idő koptatta szobrokat, a szabadságharcos relief hatalmas tömbjét. Szólt a 2007-ben megindult újabb, koncentrált művelődéstörténeti kutatásról, amelyhez a szigeterdei Lakótoronyban megrendezett állandó szobor- és 1848-as történeti kiállítás és a rendszeres városi megemlékezések immár egyaránt kapcsolódnak. A kötet megszületése is ebből az elszánásból született, amelyhez viszont a különböző s már a muzeológián túl is jeles szakmák képviselőinek lelkes és önzetlen összefogása adott végső tartalmat és formát. Az NKA támogatásával ez év augusztusában megjelent kötet vidéki bemutatói után most a főváros és számos társszerző is először szembesülhet „a Horvay-küldetéssel”.

Ezután Millisits Máté társszerkesztő, doktorandusz rövid bevezetője után a Horvay által a Fiumei temetőben egyedi síremlékkel is megtisztelt Szabolcska Mihály (református lelkész és költő) „Kálvin, Genf” és Áprily Lajos: „Kálvin, 1535” című versét állította párhuzamba. Miként is? Millisits a közelmúltban egy lelkész-pártól számos régi folyóiratot és nyomtatványt kapott, melyek között megtalálta a Református Élet c. lap 1937. év eleji számát; címlapján Ravasz László püspök úrral készített fotográfia,- Horvay Krisztus-figurájával! A legutóbbi kutakodások még azt is felvetik, hogy Szabolcska netán Horvaynak szintén emblematikus Kálvin-emlékművéből is nyerhette az ihletet verséhez, de az bizonyos, hogy a (z egyébként református berkekben a - vélt szokástól eltérően - a püspöki irodában főhelyen lévő) Horvay-féle Krisztust őrző Ravasz főtiszteletű bíztatta Áprilyt e vers megírására. A költeményt ihletetten tolmácsolta az ifjú kutató.

Dr. Szacsvay Éva etnográfus, nem csak, mint szerző, hanem a 20. század műveltségének egyik kutatója az előbb hallott példát is alapul véve kötetünk értékét éppen a diszciplinaritás tudatos és következetes felvállalásában látja. Valamint abban is, hogy a kollektív munka egy újabb adalék az előző évszázadnak az 1920-as évek traumái után magára találó, alsó középosztály, a vidéki, nem nincstelen, hanem igyekvő, számos mintát átvevő, de azt maga képére is formáló a közismertnél jóval tagoltabb és széles (iparos, gazdálkodó, termelő, vidéki „lateiner”) társadalmi rétegének mentalitástörténete megértéshez.

Dr. Basics Beatrix szerző, művészettörténész szintén a közös munkát, az együttműködést és a külön-külön folyó felfedező kalandjait a 20. századi magyar kultúra történet fehér folytjainak, nos, saját példája és tapasztalatainak őszinte felvillantásával hozta közel az együttes örömöt is jelentő kötet háttér-munkálatait. A Dombóváron megtapasztalt gondos emlékmű (vagy műemlék?) - ápolás és - őrzés másokat és a fővárost is felelősségre inti. Az elmúlt húsz év „szabad” kutatási lehetőségeivel való (nem mindig erőteljes és bátor) élni és bánni tudás egyik példája e vállalkozás. Fontos lépcső abban a folyamatban is, amely a 19. század „felemelő évszázada” után a 20. század első felét célozza meg egy országos nagy vándor-kiállítás és kísérő tanulmányok projektumával.

Hálátlan feladat, de hadd emeljek ki a résztvevők közül néhányat név szerint is. A szerzők és az alkotó támogatók közül: Basics Beatrix, Biacsi Karolina, Csízi Julia, Demjén Imre, Matyasovszky-Zsolnay Eszter, Reznák Erzsébet, Szacsvay Éva, Wild László. A mindvégig pártolók és az ügy, valamint Dombóvár barátai: Deák Ildikó, N. Kemenes Mária, Szőllősy Ágnes, Tészabó Júlia és mások.

Külön örömmel köszönthettük a Horvay-körben: Patay Vilmost, Dombóvár és térsége országgyűlési képviselőjét, Gavlik Istvánt, a Kossuth Szövetség örökös tiszteletbeli elnökét, valamint Horvay János testvére, Frigyes unokáit: Beát és Luciát (utóbbiak hívták fel a figyelmet Horvaynak az FVM Kossuth téri székháza miniszteri szintjén lévő nagyméretű alkotására, valamint a Széchenyi Fürdő-béli „Vénusz”-szoborra is). Egy - magát megnevezni még nem engedő – úr jóvoltából pedig remény van arra, hogy Horvaynak egy korai – csak leírásokból ismert s még Hopp’ l-ként jegyzett – művének, az „Ádám és Éva” c. alkotásnak gipsz-másolatát megszerezhetjük!

Ennyi szellemi töltekezés után jól esett az uzsonna, melynek kínálatában dombóvári készítésű „Horvay-kalács”, egy dombóvári őszi kert házi-lekvárja és a Dombóvári Városszépítők elnökének felajánlásaként Jubileumi Múzeumi Kékfrankost is kóstolhattak a még sokáig, a hivatalos zárórán túl is együtt lévő társalkodó barátok.

A kötetbemutató-sorozat hivatalosan október 6-án Törökszentmiklóson folytatódik, majd október 13-án délután Pécsett, Horvay és első jelentős alkotásainak szülővárosában zárul.

kvj