Hírek
2013. Szeptember 11. 07:12, szerda |
Bulvár
Forrás: Új Ász Online
Megégette a gyerekét, mert bepisilt
A kétéves kisfiú súlyos égési sérüléseket szenvedett, miután anyja megbüntette.
A 26 éves amerikai anyuka éppen munkába akart indulni, amikor észrevette, hogy kétéves fia bepisilt. Az arizonai Gila Bend városában élő háromgyerekes nő ekkor elmondása szerint ideges lett a gyerekre, majd fogta a kicsit, meztelenre vetkőztette, és rárakta a forró elektromos tűzhelyre – közölte a helyi rendőrség. Anna Ochoa a rendőröknek azt állította, hogy a kétéves feneke nem ért hozzá a villanytűzhely főzőlapjához, de a rendőrsi vizsgálat ennek ellenkezőjét bizonyította – írta az ABC15.
A kétéves fiú a rendőrök elmondása szerint súlyos égési sérüléseket szenvedett. Az anya azonban nem törődött azokkal. A nő bevallotta, hogy nem látta el a kicsi sérüléseit, és azt sem tudta megmondani, mennyi ideig tartotta a forró főzőlapon pucér gyerekét. De azt elmondta, hogy mit érez gyerek után, akinek a testén más sérülések nyomát is megtalálták. „Nem szeretem, és elegem van belőle” – mondta Ochoa a nyomozóknak.
A helyi rendőrséget a gyermekvédelmi hatóság hívta ki a nő otthonába, miután kimentek kivizsgálni egy névtelen bejelentést, ami szerint Ochoa kegyetlenül bánik gyerekeivel, különösen a kétéves fiúval. A nőt letartóztatták, és gyermekbántalmazás miatt börtönbe zárták. Három gyerekét a gyermekvédelmi hatóság vette magához – közölte az ABC15.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 10. 08:15, péntek | Bulvár
Gyermeket várnak Bödéék
Gyereket vár Böde-Bíró Blanka Európa-bajnoki bronzérmes kézilabdázó, a magyar válogatott és az FTC-Rail Cargo Hungaria kapusa.
2025. Január 10. 08:08, péntek | Bulvár
Öngyilkos lett egy férfi a Szent Imre kórház kápolnájában
Közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendőrség annak a férfinak az ügyét, aki január első napjaiban követett el öngyilkosságot a budapesti Szent Imre kórház kápolnájában.
2025. Január 09. 07:33, csütörtök | Bulvár
Egész januárban teljes pompájában figyelhető meg a Mars
Január 12-én, vasárnap földközelbe, négy nap múlva, január 16-án pedig a Nappal való oppozícióba, vagyis szembenállásba érkezik a Mars – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló szerdán az MTI-vel.
2025. Január 08. 07:59, szerda | Bulvár
A szólásszabadság helyreállítása érdekében felhagy tényellenőrző programjával a Meta
A Meta felhagy tényellenőrzési programjával a hozzá tartozó közösségimédia-felületeken és enyhít a vélemények szabad kifejtésének korlátain - jelentette be Mark Zuckerberg, a technológiai óriáscég tulajdonos-elnöke kedden.