Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2016. Március 10. 09:40, csütörtök | Belföld
Forrás: mti

Újra taxistüntetés: megint az Uber ellen tiltakoznak

Újra taxistüntetés: megint az Uber ellen tiltakoznak

Taxisdemonstráció kezdődött csütörtök reggel a fővárosban, a szervezők közlése szerint a januári demonstráció után ismét az Uber közösségi személyszállító működése ellen tiltakoznak.

A résztvevők a Hősök terén gyülekeztek. Az MTI tudósítója 15, a demonstrációban részt vevő taxit számolt meg.

A Főtaxi már korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a cég gépjárművei nem vesznek részt a tüntetésben.

A tervek szerint a demonstráció résztvevői négy csoportra oszlanak: az egyik csoport a Budapesti Közlekedési Központhoz, egy másik csoport a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz, a harmadik az amerikai nagykövetséghez, a negyedik pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz hajt. Utóbbi két helyszínen petíciót is át kívánnak adni.

A tiltakozás a tervek szerint a Deák téren folytatódik, ahol 11 órától forgalomlassító demonstrációt tartanak, vagyis egy sávot elzárnak a forgalom elől.

A taxik háromnegyed 9-kor indultak el rendőri felvezetéssel a Hősök teréről.

Címkék: tüntetés, taxi, uber

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld

637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben

Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.

2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld

Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását

Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.

2024. December 21. 08:52, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint általános érzés a rettegés az európai adventi vásárokban

Elképesztő és elfogadhatatlan is, hogy ma Európában már általános érzés lett a rettegés a karácsonyi vásárokba látogatók körében - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

2024. December 20. 07:53, péntek | Belföld

OGY - A jövő évi költségvetésről dönt a parlament

Magyarország 2025-ös központi költségvetéséről dönt az Országgyűlés pénteken, idei ülésezésének várhatóan utolsó napján.